10 év
2015. április 22. írta: honestagent

10 év

Az indexen volt egy cikk a bérlés és a vásárlás közötti döntés kapcsán, ezek az információk elsősorban albérletkeresőknek és befektetőknek lehet érdemes, bár az már a cikkben szereplő grafikonról is kiderül, hogy a 120 havi bérleti díj a reális ára a legtöbb lakásnak. Ez pont 10 év, ennyi idő alatt hozza vissza a lakás az árát, ha kiadjuk. Ez természetesen csak a készpénzes vásárlásra vonatkozik, hitel esetében a kamatok függvényében ez az időszak jóval hosszabb lehet.

A 10 év kapcsán azt is mindenképp érdemes megjegyezni, hogy egy lakás 10 évnyi használat után egészen biztos nem lesz olyan állapotban mint a vétel során, de lehetséges, hogy már korábban is fel kell újítani, hogy folyamatosan találhasson rá az ember bérlőt. Számoljunk mondjuk azzal, hogy a felújítás fél évig tart és fél éves bérleti díjba kerül, ebben az esetben egy lakás 10 + fél év felújítás + fél éves bérleti díj költség, vagyis 11 év alatt duplázza meg az értékét, abban az egyébként igen valószínűtlen esetben, ha az ingatlan értéke nem változik közben. Ez még akkor is rendkívül jó befektetésnek számít, ha tudjuk, hogy könnyen lehetséges, hogy az inflációnak köszönhetően a 11 év alatt beszedett bérleti díj értéke nem azonos ugyanannyi pénz azonnali kifizetésével.

A lakáspiac helyzetét nézve tehát pusztán anyagi szempontból valóban sokkal jobban megéri vásárolni, persze ez nem vigasztalja azokat, akik nem hogy a lakás árának 30 százalékát - 36 hónapnyi lakbér - hanem a beköltözéshez általában szükséges 2 havi kaució + első havi lakbér összegét is nehezen teremtik elő.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy miként általában, úgy ebben az esetben is igaz, hogy kiemelkedő hozamhoz kiemelkedő kockázat is társul. Egy üresen álló lakás csak viszi a pénzt és az sem garantálható, hogy a lakás könnyen és megfelelő áron értékesíthető, ha éppen szükség van az abban álló tőkére.

A grafikonról kiderül az is, hogy kevés helyen van igazi lehetőség hatalmasat nyerni, a legtöbb kerület esetében a bérleti és eladási árak közti átváltás ezen a szinten van. Albérletkeresők számára megfontolandó lehet persze a II. és a XII. kerület, szerényebb anyagi lehetőséggel bírók számára pedig a XIV. és a XXII. kerület, amik még elfogadható távolságra vannak a belvárostól és az egyetemektől, illetve ha van autó vagy az embernek kevesebb dolga van a város közepén a XVI. kerület.

Befektetők részére a legjobb döntés a VI. és a VII. kerület, illetve kisebb mértékben a IX.. Persze az sem mindegy, hogy a kerületeken belül hol helyezkedik el a lakás, hiszen a IX.-ben a körút és Haller utca közötti részén még mindig találhatók remek lakások, melyek értéke valószínűleg növekedni is fog a közeljövőben, különösen a körúttól távolabbi területeken, ahol a városrész fejlődése még gőzerővel zajlik, ám ezt a piac még nem árazta be.

A bejegyzés trackback címe:

https://viskotolapalotaig.blog.hu/api/trackback/id/tr757388876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása