Miért nem a 90-es évek maradványa az agglomeráció?
2015. július 07. írta: honestagent

Miért nem a 90-es évek maradványa az agglomeráció?

A külvárosokba költözés nem csak Magyarországon, hanem egész Kelet-Európában viszonylag késve indult el, hiszen a központi szocialista tervezés számára igencsak mérsékelt jelentőséggel bírt a dolog támogatása, ráadásul a motorizáció alacsony szintje sem tette lehetővé a külvárosok túlságos mértékű elterjedését. Volt helyette HÉV, fekete vonat és munkásszállók illetve a hagyományos elővárosoknál jóval távolabbról, kocsi helyett vonattal ingázó lakosság.

A város zajától távolabb élésnek tagadhatatlan előnyei vannak, kezdve a nagyobb személyes terekig, a saját kert és egyéb zöldfelületek lehetőségén át a nagyobb közbiztonságig. Nem is meglepő, hogy a 90-es években be is indultak Magyarországon is a szuburbanizációs folyamatok, melyek következtében a Budaspest környéki települések lakossága igencsak megnőtt, olyan különböző adottságú helyeken egyaránt mint a technikailag még a városhoz tartozó külső kerületekben, Nagykovácsin vagy Érden, esetleg a Gödöllői HÉV vonalán.

A szuburbanizáció térnyerésétől alig elmaradva azonban ezzel ellentétes folyamatok jelentek meg, először inkább csak külföldön, majd a 2000-es évektől Magyarországon is. A szocialista ipar leépülését követően gyorsan kiépülő szolgáltatószektor térnyerése, a kulturális lehetőségek felszabadulása megágyazta a lehetőséget a városfejlődés következő hullámának, a dzsentrifikációnak. A szárnyaló turizmus televényén virágba boruló különböző kulturális, gasztronómiai és egyéb szolgáltatások továbbá a vásárlási lehetőségek kibővülése kombinálva a különböző városrehabilitációs projektekkel egyre vonzóbbá tették a belvárosi lakhatás lehetőségét.

A dzsentrifikáció térnyerése ráadásul az elszabaduló áraknak köszönhetően nagyjából ugyanazt a célcsoportot szólítja meg, akik a Budapest közeli, minőségi családi házak megvásárlására is képesek. Mindenesetre a jelenlegi hőhullám során rendkívül szembetűnő, hogy mi hiányzik a belvárosból és mi az amiből túlságosan is sok van. Nincs elég zöld terület és túl sok a beton, így nem is annyira meglepő, hogy nyáron reggeltől estig olyan a belvárosban tartózkodni, mint egy sütőlapon és az éjszakai alvás lehetősége sem feltétlenül adott.

Persze az agglomeráció térnyerése növeli a zsúfoltságot és a reggeli dugót, a tömegközlekedés fejlesztése pedig képtelen volt lépést tartani a változásokkal, így ezen a területen sem tökéletes minden, ám amíg a belváros nem képes valamilyen módon lemondani a térkövek egyeduralmáról a zöldterületek javára, a külvárosok népszerűsége töretlen maradhat.

A bejegyzés trackback címe:

https://viskotolapalotaig.blog.hu/api/trackback/id/tr527607090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása